Családi házak tetőfelújítása

Egyre többen választják felújításnál, illetve új tetőfedésnél a cserepeslemezzel történő megoldást. Nem véletlen, hiszen egy tartós, esztétikus és pénztárcabarát tetőfedési alternatíva, amely ráadásul gyorsan kivitelezhető. A cserepeslemezről tudni kell, hogy felhasználhatósága igen gazdag – nem csak széles színskálából lehet választani, de mintázatok tekintetében is eltérnek egymástól. Éppen ezért választják sokszor műemlékek felújításánál is, hiszen tökéletesen idomul az épület homlokzatához és környezetéhez. Lehet modern, fiatalos, komoly megjelenésű és történelmi hangulatú – igények szerint alakítható. Természetesen másodrangú a kinézet, de ha a tetőfedést cserepeslemezzel kívánja megvalósítani, akkor a szerkezeti tulajdonságokban sem fog csalódni. Egy jól kivitelezett cserepeslemezes tető tartós, lényegében akár az épület teljes élettartamának végéig is elállhat – 40 – 50 évig. Jól ellenáll a természet erőinek – szélnek, hónak, UV sugárzásnak. Karbantartási igénye ebből kifolyólag igen csekély. Megjelenését tekintve a színe természetesen idővel megfakulhat, de alapvető szerepét továbbra is tökéletesen betölti. A cserepeslemezről fontos tudni, hogy nem éghető, A1 tűzvédelmi osztályba tartozik, emellett pedig tökéletes a vízszigetelő képessége. A tetőfedés cserepeslemezzel ráadásul más technológiákhoz viszonyítva igen gyorsan, könnyen kivitelezhető, akár közvetlenül a palára is felszerelhető. Ennek legfőbb oka, hogy a hagyományos cserépnek mindössze tizedét teszi ki a súlya (körülbelül 5kg/fm). Ez nem csak a gazdaságos szállítását teszi lehetővé, de dolgozni is könnyebb vele. Alakíthatósága szintén a jó tulajdonságai közé sorolható. Hátrányaként emlegetik, azonban könnyen orvosolható a cserepestető „zajossága", valamint a jó hővezető képessége miatt kialakuló nyári magas belső hőmérsékleti problémák. A megoldás a szakszerűen kivitelezett, minőségi szigetelés. Ezzel nem csak minimálisra csökkenthető vagy teljesen megszüntethető az esőcseppek okozta zaj, de a belső hőmérséklet is állandó optimális szinten tartható. Forduljon hozzánk bizalommal! Szakértő Csapatunkkal nagy múltú szakmai tapasztalattal precízen, a határidőket pontosan betartva, garanciálisan végezzük el tetője felújítását!

Tetőfedés és Bádogozás azonnali kezdéssel - Családi házak tetőfelújítása Tetőfedés és Bádogozás azonnali kezdéssel - Családi házak tetőfelújítása



Bádogozás árak
A bádogos munka, a bádogozás igen sokrétű, komplex feladatkört takar. Nem kizárólag az ereszcsatornák szerelése, javítása, a különböző díszítési feladatok tartoznak bele mindennapi tevékenységünkbe, de az ablakpárkányoktól kezdve, a lemezfedéseken keresztül a hajlatbádogok gyártásáig, felszereléséig és javításáig minden fémmegmunkálással járó feladat. Éppen ezért ebben a szakmában kivételesen fontos a mély szakmai tudás mellett a nagy múltú szakmai tapasztalat. A kivitelezést minden esetben egy alapos igényfelmérésnek és helyszíni felméréseken alapuló tervezésnek kell megelőznie. Nélkülözhetetlen továbbá a megfelelő, mély anyagismeret, a minőségi alapanyagokkal való tervezés, hiszen a kivitelezett bádogos munkák felelnek például a tető megfelelő vízzáró képességéért is! Amennyiben a bádogos munkák nem jól lettek elvégezve, az komoly anyagi károkat okozhat a ház szerkezetében. Cégünk sok éves fennállása óta számtalan típusú tetőn, megannyi egyedi igényű bádogozási feladatot láttunk már el. Legyen szó tetőlemezelésről vagy homlokzati burkolatról, munkánkat minden esetben maximális precízséggel látjuk el, hogy ne csak egy esztétikus megjelenést kapjunk, de az elkészült munka funkcionálisan is akár sok évtizedig helytálljon.
Tetőfedés és Bádogozás azonnali kezdéssel - Bádogozás árak Szigetszentmiklós Tetőfedés és Bádogozás azonnali kezdéssel - Bádogozás árak Szigetszentmiklós KW052872124fa0fd16b60e64172663aa77

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítés kontra saját weboldal - VPID szám igénylés

Idezet lámpa keresés mellé

Konyha a nappalival: egybe vagy külön? Ötletek a kialakításhoz.